Új önszabályozási platform indul a Főszerkesztők Fóruma kezdeményezésére
Korrektor néven indul el az új média-önszabályozási rendszer, amelynek célja, hogy a csatlakozó szervezetek betartsák az etikus újságírás szabályait és azokért a nyilvánosság előtt feleljenek. A Főszerkesztők Fóruma kezdeményezésére létrejött Korrektor mögött széleskörű szakmai összefogás áll, így többek között a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) is az alapítók közé tartozik. Az etikai kódex 2012-es elfogadása után ez a következő nagy lépés a minőségi sajtó felelős, transzparens és számonkérhető működése felé.
Az alapító szervezetek összefogásával új szintre lép az önszabályozás és a média számonkérhetősége. A korrektor.hu oldalon keresztül bárki jelezheti, ha egy sajtóközlés szerinte megsértette az etikai kódexet és a szervezet ezt kivizsgálja. Ez a jogi útnál nem csak gyorsabb és olcsóbb megoldás, de sok olyan vélt sérelem is orvosolható ezen a csatornán, amely nem jogi természetű. A vitás kérdések eldöntésére eseti háromfős szakmai döntőbizottság áll fel, amelynek döntéseit a csatlakozó szerkesztőségek magukra nézve kötelezőnek fogadják el.
A nemzetközi konferencia keretében bejelentett korrektor.hu indulásától, az alapítók a nemzetközi tapasztalatok alapján azt remélik, hogy a média önszabályozási mechanizmusainak megerősítésével
- nő a társadalom bizalma a sajtó iránt;
- nő az alternatív vitarendezési csatornák szerepe, ezáltal csökken a peres ügyek száma;
- etikusabbá válik az újságírás;
- erősödik a kapcsolat a sajtó és közönsége között, nő a fogyasztói tudatosság és a minőségi elvárás;
- a panaszügyek tanulságai beépülnek a sajtó, a jogalkalmazás és a jogalkotás mindennapjaiba;
- az etikai szempontok, a helyes és helytelen módszerek a sajtóval kapcsolatos szakmai viták mindennapjainak részévé válnak és erősítik a sajtó szabadságát és minőségét
Weyer Balázs, a Főszerkesztők Fóruma elnöke a bejelentés kapcsán kiemelte, hogy egy hosszú évek óta tartó folyamat talán legfontosabb lépéséről van szó. „Amikor 2008-ban elkezdtünk az önszabályozás bevezetésén gondolkodni, sokan azonnali eredményeket vártak tőle. Én úgy gondolom, hogy tartós változást csak évtizedes léptékben lehet elérni, de minél később állunk neki, annál később kezdődik el az az évtized. A Főszerkesztők Fórumának 2012-es megalakítása valójában most nyeri el az értelmét. Nagyon fontosnak tartom, hogy az önszabályozás széles szakmai koalíción alapuljon. A Főszerkesztők Fóruma formailag talán el tudta volna korábban is indítani az önszabályozást, de megérte rászánni az időt, hogy végigbeszéljük a terveinket olyan fontos más szervezetekkel, mint az MLE, az MTE vagy az ÖRT. Változást csak együtt tudunk elérni és ahhoz az szerkesztők, az újságírók, a kiadók, a hirdetők és minden érdekelt együttműködése kell”.
Kovács Tibor –, a Magyar Lapkiadók Egyesülete elnöke úgy gondolja, „Az önszabályozás támogatásával olyan közös ügy mellé állt az MLE, amely a magyar médiaiparág független és felelős működését egyaránt elősegíti. A rendszer elindítása által a kiadói társadalom és a szakmai szervezetek korábbi együttműködésének számtalan gyümölcse érik be. A sajtószakmán belüli etikai fegyelem úgy nő, hogy a sajtó szabadsága eközben nem csorbul. A Korrektor, így az önszabályozás igazi nyertese azonban a társadalom, hiszen az értékek megfogalmazásával, a szabályok felállításával és betartatásával a társadalom minden egyes tagja védetté válik. A Korrektor rendszere érdemben járul hozzá a demokrácia garanciájához, a szabad, ugyanakkor felelős és etikus sajtóhoz.”
“Az MTE közel másfél évtizede képviseli az önszabályozás eszméjét és vesz részt a gyakorlat formálásában, ezért fontos számunkra, hogy az iparág minél szélesebb körben összefogjon, és meggyőzze az olvasókat arról, hogy érdemes bekapcsolódniuk a média jobbá tételének folyamatába.” – mondta Dunai András, az MTE elnöke.
Az alapító szervezeteken túl együttműködés indult az Önszabályozó Reklám Testülettel (ÖRT) és a Média Önszabályzó Testülettel (MÖT) is – utóbbinak tagjai a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), a Magyar Újságírók Közössége (MÚK), a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ), a Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ) és a Sajtószakszervezet mellett, a határon túli magyar sajtóegyesületek közül a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) is. Az együttműködés lényege, hogy a felek konzultálnak olyan ügyek esetében, ahol mindkét oldalon van érintett tag.
A projekt az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával valósult meg.
Főszerkesztők Fóruma 
Kedves Balázs!
Ez valóban fontos előrelépés! Minthogy nem tudtam a rendezvényről, ezért itt szeretném megosztani veled és az érdeklődőkkel a témához kapcsolódó, közelmúltban tartott előadásomat és javaslatomat az újságírói esküre vonatkozóan.
üdvözöl:
Trom András
Az újságírók szerepe a népirtás megelőzésében és a szélsőségek elleni fellépésben
Kerekasztal
Népirtás és Tömeges Atrocitások Nemzetközi Megelőzésének Budapesti Központja,
Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2015. november 11.
Dr Trom András beszéde
Épp erre a tanácskozásra készültem, amikor bécsi barátomtól kaptam egy emailt. A következőket írta: „Ami Salzburgban van, a menedékjogot kérők miatt, az kész katasztrófa. De Bécsben sem jobb a helyzet. A Volkstheaterből mentünk haza metróval – ne tudd meg, milyen alakokkal volt teli!” Magyar barátom 50 éve él Ausztriában, de még mindig szenved attól, hogy a Bécs környéki alvóvároskában, ahol lakik, sokan a mai napig nem fogadják be. Abban az Ausztriában, ahol a bevándorlók aránya 12,5 százalék! Nálunk a nemzeti és etnikai kisebbségek aránya a lakosság kb. 4,5 százalékát teszi ki, és ezek a letelepültek nem a legújabb migránshullámmal érkeztek – ám a félelem a menekültektől, bevándorlóktól Európában talán Magyarországon a legnagyobb. Egy biztos: a kormánypolitika és az azt kiszolgáló közszolgálati média menekültekkel kapcsolatos félelemkeltő riogatása kontinensünkön nálunk a leghangosabb. Sajnos az ellenségkép gyártás az egyik leghatékonyabb propagandafogása a kormánynak.
Elvileg ennek nincs köze témánkhoz, ami az újságírók szerepét hivatott vizsgálni abból a szempontból, hogy milyen szerepet játszhatnak a népirtás és a szélsőséges megnyilvánulások megelőzésében. Meglátásom szerint azonban Európát és a médiát jelenleg elsősorban nem a népirtás, a válságövezetekben zajló események, mint a migrációt előidéző okok foglalkoztatják, hanem a következmény, konkrétan a menekültek beáramlása és az ez által keletkezett problémák kezelése. A népirtás és azzal rokon tömegméretű atrocitások, az ezek hátterében meghúzódó vallási-etnikai előítélet, gyűlölködés nem témája a mai európai sajtónak. Tehát a lángok megfékezése, és nem a tűzfészkek eloltása az, amire a politika és a média koncentrál. Arról, hogy mi történik a válságövezetekben, a harctéren, a polgárháború sújtotta térségekben, változatlanul a világhírügynökségek és tévétársaságok tudósításaiból értesülünk. A nemzeti média ezeket veszi alapul, saját hírforrása jóformán nincs. Ezért arról magyar példákon keresztül nem tudok beszámolni, hogy a „hotspot”-okon dolgozó tudósítók, mint információs források mi többet tehetnének annál, mint hogy elmondják a kamerák előtt, mit láttak, tapasztaltak. A panelbeszélgetésben részt vevők gondolom, választ adnak ezekre a kérdésekre is.
Ezért engedelmükkel én más megközelítésben kívánom megosztani Önökkel a gondolataimat, aztán rátérek arra is, hogy témakörünkben mit ajánl és tesz a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ).
Olyan globális és komplex problémáról van szó, amelynek taglalásakor a fogalmakat is tisztázni kellene. A népirtás ugyanis nálunk keveredik a holokauszttal. A lakosság ismeretei leszűkülnek ez utóbbira. Nagyon sokan úgy viszonyulnak ehhez a témakörhöz, mint a múlt befejezett drámájához, de olyanok is vannak – sajnos nem kevesen – akik el sem hiszik, hogy azok a borzalmak megtörténtek. A köztudat a délszláv vérengzést is elfelejtette már, annak ellenére, hogy alig két évtizede történt. Az afrikai és közel-keleti népirtás pedig nem lépi át a kelet-közép-európai tömegek ingerküszöbét. A népirtás, mint fogalom, és ami mögötte van, sokak számára nem is ismert. (Az örmény népirtás 100. évfordulójával kapcsolatos nemzetközi megemlékezéseknek, vitáknak is alig volt visszhangja Magyarországon.)
Európában mi most a felszíni jelenségekkel, a tömeges menekült-beáramlással, tehát az okozattal, a következménnyel találkozunk, az okokat a közvélemény alig ismeri. Kontinensünknek ebben a részében az emberek félnek a menekültektől. Féltik a munkahelyüket, félnek, hogy a tehervállalás miatt még több adót kell fizetniük, attól tartanak, hogy az idegenek bűnözők, vallási fanatikusok, akik ki akarják irtani a nem iszlám vallásúakat. Ebben a politikának és a tömegtájékoztatásnak óriási a vétke és felelőssége. Az újságírók felelősségét azonban nem azon kellene lemérni, hogy beszámolnak vagy sem, illetve hogyan a népirtásról. Sokkal inkább azt kellene vizsgálni, hogy a média hogyan járul hozzá ahhoz, hogy az egyetemes emberi értékek, a humanitárius érzelmek felülkerekedjenek az önzésen, az idegengyűlöleten, a közönyön. És az empátia fokozására kellene koncentrálnia a sajtónak. A megismerés, a másik megértése a leghatékonyabb ellenszere a gyűlöletnek. Tehát a sajtó munkásainak arra kellene törekedniük, hogy ne alakulhasson ki a gyűlölködés, az idegenellenesség. A médiának, mint negyedik hatalmi ágnak tehát a félelemre alapozó, azt populista módon kihasználó politikával, a demagógiával, gyűlöletkeltéssel szemben kellene fellépni.
A megértés, empátia, a másik tisztelete, a tolerancia kellene, hogy vezérelje az újságíró társadalmat. Ezt elvárni utópiának tűnhet. Talán az kellene, hogy hasonlóan az orvosok hippokrateszi esküjéhez, az újságírók szakmai pályafutásuk megkezdése előtt ún. „pro-empátia, zéró gyűlölet-tolerancia” esküvel fogadják meg, hogy nem járulnak hozzá az emberek egymás ellen fordításához, az uszításhoz, gyűlölködéshez. Félő, hogy ez a javaslat is utópisztikus, de minimum naiv.
Ezen a ponton kívánok áttérni annak ismertetésére, hogy mit tehet, és mit tesz a jobb megismerés, a bizalomépítés érdekében, a gyűlöletkeltéssel szemben a MÚOSZ? Ez a legnagyobb múltú, legtekintélyesebb és legnagyobb létszámú médiaszervezet hazánkban, elődjét, a Budapesti Újságírók Egyesületét 1896-ban alapították. Jelenleg 4400 tagot számlál. Egyedül azonban kevés a genocidium és a tömegméretű atrocitások elleni küzdelemhez. Ezért is javasoltam e rendezvény kezdeményezőjének, dr. Tatár György úrnak, hogy hívja meg a többi újságíró szervezetet is. Közülük hárommal (Magyar Újságírók Közössége, Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Sajtószakszervezet) a MÚOSZ közös etikai alapelveket dolgozott ki és fogadott el, már évekkel ezelőtt. Ez egyebek között kimondja: „Az újságíró nem maradhat semleges, ha a demokratikus értékek védelméről van szó! Kötelessége fellépni a terrorizmus, a bármilyen szempontú – faj, vallás, kultúra, nemzetiség, nem, életkor, stb. miatti – gyűlöletkeltés ellen. Nem támogathatja az erőszakot.”
A Budapesti Központ megkeresése nyomán a MÚOSZ elnöksége múlt heti ülésén a következőkről döntött, illetve az alábbi állásfoglalást fogalmazta meg:
1. „Az újságírók szerepe a népirtás és a szélsőségesek elleni fellépésben” témát, valamint a migrációs válság fejleményeit a szervezet figyelemmel kíséri és szakmai hírportálján rendszeresen foglalkozik vele.
(Itt kívánom megjegyezni, hogy a MÚOSZ átütő sikerű szolidaritási fotóakciót hirdetett szeptemberben, „Menekültügyről másként” címmel, amelyre 100 profi és amatőr fotós több mint 1000 képet küldött. Ezekből székházunkban kiállítást rendeztünk. A képek fenn vannak a neten, a facebookon, és rengeteg kommentet, likeolást generáltak. A legnagyobb sikert Zsíros István „Csók” című fotója aratta. Ez a kép a BBC-nek köszönhetően a világsajtó címoldalára került.)
2. Az Elnökség kezdeményezi, hogy a szervezet újságíróképző iskolája, a Bálint Akadémia kiemelten foglalkozzon az újságíró szerepével a társadalmi megbékélés, a megosztottság felszámolása, a népek közötti megismerés és megértés elősegítése témakörben, a gyűlöletkeltéssel szemben való fellépés etikai-szakmai normáinak hangsúlyozásával. Ugyanezzel az ajánlással él a MÚOSZ a nem az irányítása alá tartozó KOS Médiaiskola irányában is.
3. A MÚOSZ elnöksége szorgalmazza, hogy egyetértésre jusson és együttműködésre lépjen a többi újságíró szervezettel a menekültügy humanitárius kezelésének, a tömeges atrocitások és a népirtás elleni fellépésnek, megelőzésnek az újságírói szakmai-etikai vonatkozásában. Az érintett szervezetek, amelyeket a MÚOSZ ez ügyben megkeres: Magyar Újságírók Közössége, Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, Protestáns Újságírók Szövetsége, Főszerkesztők Fóruma, Sajtószakszervezet, Média Önszabályozó Testület, Magyar Újságírók Romániai Egyesülete.
4. Az Elnökség üdvözli, hogy a menekültügy, népirtás, atrocitás témáját a kül- és biztonságpolitikai szakosztály programjára tűzte, szakértők és újságírók bevonásával. (Ez a tematikus sorozat már elkezdődött.)
A mai rendezvény témájának összeállítói javasolták, hogy beszéljünk arról is, mit lehetne tenni a válsággócokban, a harcokról tudósító újságírók védelmében. Mint ismeretes, a világon 2014-ben 178 újságírót raboltak el és 66-ot megöltek munkája végzése közben. Ezzel 1100 fölé emelkedett az 1992 óta meggyilkolt sajtómunkások száma. A MÚOSZ ebben a kérdésben felkarolta az Associated Press (AP) elnökének javaslatát, és önálló indítványban kezdeményezte az Európai Újságíró Szövetségnél (EFJ): támogassák azt a törekvést, hogy az újságírók meggyilkolását vagy túszul ejtését háborús bűntettnek minősítő nemzetközi jogi szabályozás szülessen. Sajnos, idáig ebben a kérdésben nincs előrelépés.
Minthogy a válságövezetekben aligha várható gyors kibontakozás, és a menekültügynek vélhetően csak a legelejénél tart az emberiség, ezt a témakört hosszú ideig napirenden kell tartani. Ezért az újságírók feladatának átértékelése és munkájuk végzéséhez a megfelelő körülmények biztosítása évekre feladatot jelent. A mai tanácskozás fontos lépés ezen az úton.
Köszönöm figyelmüket.
Dr. Trom András
a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)
Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztályának elnöke